L5.png

Amikor a kis korosztályos képzésről hallok, mindig eszembe jut a Mester ide vonatkozó idézete, amelyet teljes szívből ajánlok minden edzőkollégának, Szülőknek családtagoknak, hogy megértsék a döntéseinket. Mi egy amatőr csapat vagyunk, ahol több nehézséggel kell szembenéznünk, mint egy Akadémián..

                                                                “Az összes utánpótláscsapat ugyanúgy játszott, mint az első csapat.

Mindig a tanulásra helyeztem a hangsúlyt. Néha az volt az érzésem, hogy az utánpótlás edzőket csakis a győzelem érdekli. Mintha ők csakis a saját hírnevük miatt aggódnának.Én azonban a klub érdekeit helyeztem előtérbe. Amikor egy tehetséges játékos nem tud védekezni, beállítom a védelembe, hogy meg tudja azt tanulni.Természetesen ez pontokba kerülhet, de engem meg ez nem érdekelt, mert az én célom az volt, hogy a játékos fejlődjön.” – Johan Cruyff 

Egy gondolat a Szülőknek:

Ha egy gyermek focimeccse közben a pálya széléről folyamatosan utasításokat kiabálunk, az nem kívánt következményekkel járhat. Bár a szülőknek lehet a legjobb a szándéka, de ez további nyomást gyakorolhat a gyermekre, elvonhatja a játékosok figyelmét a játékra való összpontosításról, és még az edző stratégiájába is beleavatkozhat. Fontos, hogy a szülők megtalálják az egyensújt a gyermekük támogatása és a sportpályán való önálló tanulás és fejlődés lehetősége között. Konkrét utasítások bekiabálása helyett a szülők pozitívan szurkolhatnak, bátoríthatnak és visszajelzést tárolhatnak, az edzővel a játékon kívüli megbeszélésekhez. Ez a megközelítés olyan támogató környezetet hoz létre, ahol a gyerekek saját tempójukban fejleszthetik készségeiket.

A képzésről is egy kicsit:

Az egyesületi filozófia tovább tanulása. Az előző évből hozott tudás továbbfejlesztése a már elkezdett tanulási folyamattal. A háromszög felállásból átállni a rombusz alakzatra. A technikai és taktikai elemek továbbfejlesztése. 

                          A 2025/26-ös versenyszezonra az MLSZ által kiírt versenyszabályok a következőek

  •   2015. január 1. - 2016. december 31. között született fiúk és lányok 
  • A labdarúgás versenyszabályai érvényesek! A különbségeket a következőkben ismertetjük: 
  • Pályaméret: 20x40m, 2 kapus játékoknál 20-25x25-30m Kapuméret: 3x2m (kézilabda kapu), 
  • 4 kapus játékoknál 2x1m Büntető terület: 6m-re az alapvonaltól az oldalvonalon bójával jelölve 
  • Büntetőpont: 7 m-re a kapu közepétől számítva 
  • Labdaméret: 4-es 
  • Játékidő: 15 perc/mérkőzés, maximum 60 perc/fesztivál 
  • Létszám: 4:4 ellen + kapusok, 
  • 3:3 ellen játék 4 kapura – kapusok nélkül 
  • Játékvezető: nincs  
  • Pályára lépés feltétele: GY/l, GY/f érvényes versenyengedély és érvényes sportorvosi engedély! Ezek hiányában a játékos nem léphet pályára! 
  • A 5:5 elleni mérkőzés – játékok szabályai: GÓL - Gólt a pálya teljes területéről el lehet érni, gól után középkezdéssel indul újra a játék. LES – NINCS 
  • PARTDOBÁS – NINCS A folyamatos támadójáték érdekében a labda lapos átadással hozható játékba, amelyből közvetlenül nem lehet gólt elérni. Az ellenfél játékosai nem akadályozhatják a labda újbóli játékba hozatalát, az ellenfél játékosai a labdától 3 méterre helyezkedhetnek el. 
  • SZÖGLETRÚGÁS - A sarokpontról történik. Az ellenfél játékosai nem akadályozhatják a labda újbóli játékba hozatalát. 
  • SZABÁLYTALANSÁGOK - Szabadrúgást vonnak maguk után, az ellenfél játékosainak legalább 5 m-re kell lenniük a labdától. BÜNTETŐ – A büntetőterületen (6 méter) belüli szabálytalanság esetén büntetőrúgás következik, a büntetőpont a kapu közepétől számított 7 méterre van. 
  • TÉRFÉLCSERE – NINCS! FELSZERELÉS - A játékosok gumi-stoplis cipőben vagy torna (edző) cipőben játszhatnak „éles” stoplis cipőben tilos játszani. 
  • SPECIÁLIS SZABÁLY - A labda újbóli játékba hozatala során nem továbbítható közvetlenül az ellenfél térfelére, a kapus ezt a folyamatos játék során is csak akkor teheti meg lapos passzal, ha a büntetőterületen kívül mezőnyjátékosként szerepel!